Színház

Felnőtt Hozzászólások száma : 18

&&KATHERINE

- Nem, nem, nem és nem - rázom a fejem miközben felpattanok az egyik bársonyszékből és öles léptekkel szelem át a színpad és a közöttem levő teret. Közben az agyam azon kattog, hogyan magyarázhatnám el a társaság fogyatékos felének, hogy attól ha hangosabban mondják a szövegüket, az még nem egyenlő azzal, hogy ki is fejezik azt, hogy dühösek.
- Ms.Kelbot attól, hogy úgy üvölt mint a fába szorul féreg , a néző még nem fogja levenni, hogy Katherinet majd szét veti a düh, mert Joseph megcsalta. Maximum annyit tudnak megállapítani, hogy maga pocsék színész és ezen felül még halláskárosult is.
Dobom a forgatókönyvet a zongora tetejére és feltartom a mutatóujjamat, ezzel jelezve, hogy adjanak nekem egy perc gondolkodásnyi időt. Összecsípem az orrnyergemnél a bőrt és behunyt szemmel próbálok valami épkézláb segítő ötlet után kutatni, hogy végre megértse a lány, nem jó úton halad.
- Szóval ... Próbálja beleélni magát a nő helyzetébe. Milyen érzés, amikor egy nőt egy férfi átvág és legszívesebben az első fára felakasztaná az illetőt ? Mert kötve hiszem, hogy nem ilyen. Gyerünk, még egyszer elölről !
Csapom össze a kezem és lassú léptekkel levonulok, hogy az első sorból megint szemügyre vehessem a jelenetet. Közben nem tudok nem elmosolyodni a felháborodott dünnyögéseken, hogy már megint kezdhetik elölről az egészet. Milyen jó érzés is, hogy a hatalom az én kezemben van és azt csinálják amit én mondok...
- Amennyiben valakinek valami nem tetszik, maradhat itt az óra után és elmesélheti nekem. Ellenkező esetben tíz perccel hamarabb szándékozom befejezni az órát, feltéve ha Ms.Kelbot normálisan tudja előadni a szerepét.
Leülök a székbe és szemeimet a színészpalántákra vetem. Vannak köztük ígéretes tehetségek, de olyanok is akadnak akik nem értem milyen módon juthattak be a Maryland falai közé. Bezzeg az én időmben... Még az sem jelentett semmit, ha az apád papírpénzzel törölte ki a segged kiskorodban. Mostanság azonban van, hogy pénzzel bármi megvehető. De végül úgyis olyanok fognak befutni, akiknek van valami sütnivalójuk, a többiek pedig mehetnek keresni maguknak valami pénzes pacákot vagy özvegyasszonyt aki majd rájuk íratja a vagyonát.
Miközben Kelbotot kellene figyelnem, a figyelmem elterelődik Katherine Greenfieldnek köszönhetően. Észrevettem ám, hogy már több perce engem szúr. Elvigyorodok - közben szemem sarkából látom, hogy ennek hatására Shelley Kelbot szemében valami megkönnyebbülés csillan - és az ujjammal intek, hogy ha talán a darabra figyelne...
- Jól van, köszönjük . Nem volt a legtökéletesebb de remélhetőleg mire színpadra kerül az egész, már zökkenőmentesen menni fog minden - sóhajtok fel és egy békítő mosolyt küldök a diáksereg felé - Mehetnek. Kivétel Ms.Greenfieldet , beszédem van magával.
Újfent ellököm magam a széktől és felsétálok a porondra, hogy összeszedjem a széthajigált papírokat és valami rendet hagyjak magunk után, mivel arra persze egyik gyerkőc sem gondol, hogy nem csak a miénk a színház, mások is próbálnak itt. Megvárom míg az utolsó diák is kilépt a színházból és ezzel a csacsogás is elvonul, ami kísérte őket majd a szemem a szőke lányra vetem.
- Nagyon el volt ma kalandozva, Ms.Greenfield - arcomra kaján mosoly ül ki - Szerelmes?

Színművészeti szak Hozzászólások száma : 11

••• Chester

Igyekszem minél jobban előadnia saját szereprészemet. Főleg, hogy akár képes vagyok megtanulni az egészet egy hét alatt, pláne, hogy tudom mennyire fontos ez másoknak is, nem csak nekem. Azért megértem szegény Mr. Holloway-t, hogy meggyűlik a baja velünk. Van pár retardált bent, ami azt illeti. Láthatók az ellentétek, főleg hogy körülbelül a csoportok is megvannak.
Kicsit összerezzenek amikor Chester már-már ordibál. Igazából csak mosolyogni tudok a dolgokon, hiszen a lány tényleg nem tudja úgy eljátszani a szerepet, ahogy kellene. Nem értem, hogy az ilyenek akkor miért vannak itt? De hát jó... nem az én dolgom. Kicsit igazítok a hajamon, miközben a szereposztást nézegetem a papíron. Szerintem az a karakter, akit én kaptam tökéletesen illik hozzám. Talán ezért is van az, hogy bele tudom élni magamat rendesen. Egy két apróságot elsuttogok még a mellettem álló személynek, hiszen vele dolgozom a legtöbbet. Aztán összefonom a karom, majd felkapom a füzetecskét és mikor Chester szól, előre lépek. Csak egy pár lépést kell megtennem. Közben persze végig őt figyelem, imádom nézni az arcát ígyis... meg úgyis. Érdekel hogy mit gondolhat rólam, főleg a tehetségemről.
Már éppen fellélegeznék, hogy végre egy kis szünet, amikor meglátom azt a fránya jóképű vigyorát. Egy pillanatra félrenézek, egy kicsit fel a magasba, mintha elgondolkodnék, de aztán hirtelen a nevemet hallom. Ms.Greenfield... utálom ha valaki így szólít, de hiába mondanám meg a tanároknak, őket persze nem érdekli és továbbra is ezt fogják folytatni. Na meg, ugyan, majd pont velem fognak kivételezni mi? Nézem ahogy a többiek kimennek, elköszönök tőlük, majd segítek Chesternek felszedni a papírokat. Miután körülbelül fel is lett szedve, odaadom a kezébe, és kíváncsi szemekkel nézek fel rá, hogy vajon mit akarhat? Igazából sejtelmem sincs ez a dolog felől. Nem hinném, hogy valami rosszat tettem... A kérdés pedig nagyon váratlanul ér.
-Szerelem? Az mi?
Viszonozom azt a kaján mosolyt amit az arcán látok. Igazából a szerelem téma nálam elég szeszélyes kérdés... a pasik nehéz esetek. Aki nekem kellene, azt sose kapom meg. Vagy azért, mert túl öreg, vagy azért mert tanár vagy azért mert éppen már van barátnője. Szóval így jártam.
-Mit gondol arról, ahogy eljátszom a karaktert?
Felteszem a kérdést, hiszen valóban érdekel. Miért ne érdekelne? Ki az egyáltalán akit ez nem érdekel, főleg egy ilyen tanárnál? Persze végig mosolygok, láthatóan azért a jókedvem megvan.

__________________
Öltözet

Felnőtt Hozzászólások száma : 18

&&KATHERINE

Fogalmam sincs, hogy mi játszódhat le a mai fiatalok agyában, amikor a dráma tanáruk vet rájuk egy lehengerlő vigyort. Ez a generáció szerintem sokkal többnek képzeli magát, mint amennyit valójában is érnek. Bezzeg az én időmben... EZ azért megrázó, hogy mennyire megfogadtam, hogy nem fogom összehasonlítgatni azt a kort és a jelent, és nem fogok ilyen öregemberes következtetéseket levonni. Azonban kénytelen vagyok akkor is megállapítani, hogy az én gyerekkoromban nem voltunk ennyire magabiztosak és ennyire merészek. Gondolok itt azokra a diákjaimra akik nyíltan flörtöltek velem, a jobb jegy érdekében. No, természetesen én sem voltam passzív az irányukba, feltéve ha éppenséggel láttam valami kis reményt vagy szikrát az illetőben, hogy a karrierje jó úton halad. No meg azért egy 100 kilós - akármennyire is írtó tehetséges - dömperrel mégsem fogok kikezdeni. Vannak határok...
Nem akarom továbbra is szapulni a népet, ezért döntök úgy, hogy megadom nekik azt, amit már azóta várnak, hogy beléptek a színház gyönyörű és magasztos épületébe : a szabadságot . Mehetnek, amerre csak akarnak. Engem aztán nem érdekel. Amint én is kilépek majd azokon az ajtókon megszűnök tanár lenni. Csak egy elképesztően jóképű, sármos és lehengerlő modorú férfi leszek, aki él-hal a nőkért. Egészen a tizenét és a harminc év közé esőkért.
De most még el fogok játszadozni, a mai áldozatommal. Igazából semmi kivetnivalót nem találtam Kath előadásában. Jó persze, azért mindig van mit csiszolni és mindig van egy magasabb lépcsőfok, amit el lehet érni. De mostani tudása és az, ahogy elő kell, hogy adja a szerepet, teljes mértékben egy szinten van.
- Hogy mi a szerelem ? - elnevetem magam - Tudja erre rengeteg válasz van. Melyiket akarja hallani ? Ott van például ahogy a biológusok magyarázzák, hogy az agyban felszabaduló dopamin nevezetű anyag felelős azért, a kellemes érzésért ami akkor keríti hatalmába az embert, amikor meglátja a szeretett személyt. Shakespeare szerint a hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak.
Rendezgetem össze a papírokat, miközben vigyorogva válaszolok a kérdésére.
- Mindenesetre, a szerelem egyik tünete amit maga produkál, de végülis foghatjuk a tavasz által felpezsdített hormonokra is, hogy nem 100%-osan koncentrált a mai próbán - rakom bele a mappámba a papírhalmot és leülök a zongoraszékre.
- Remekül játssza a szerető szerepét, Miss - pillantok fel a lány elképesztően kék szemeibe - A kérdés csak az, hogy tapasztalatból játszik ilyen jól vagy pedig ennyire a vérében van a színészkedés ? - tökéletesen tudom, hogy ezzel a kérdéssel túl léptem valamilyen diák-tanár kapcsolatkeretet, de nem érdekel különösebben. Ha nagyon precízek akarunk lenni, a műszakom már pontosan hét perce lejárt, tehát most nem dolgozom. Csupán egy csinos fiatal hölggyel csevegek egy színházban. Merő különbség.

Színművészeti szak Hozzászólások száma : 11

••• Chester

Igazából már az első tanítási naptól kezdve, mármint amikor Chester idejött, totál el voltunk szállva érte. Na de szerintem fél iskola így van, úgyhogy ami azt illeti, én csak egy vagyok a rengetek közül. Bár... ami azt illeti Gaspard, az igazgató se semmi. Viszont az meg gáz, ha valaki a tanárjával kavar... vagy annyira nem? Ha talán senki nem tudná meg akkor még akár be is vállalnám. De ez mint jól tudjuk, lehetetlen.
Kicsit hosszan pillantok a tömeg után, néhányan integetnek is nekem, én csak visszabiccentek és ugye a figyelmemet Chesterre vetem. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog mondani. Nem túl sokat beszéltem még vele így négyszemközt, de hát mindennek eljön egyszer az ideje.
Aztán elneveti magát. Kicsit elvigyorodom én is, hiszen ami azt illeti, viccnek szántam a dolgot. Ez a hosszú magyarázat amit visszakaptam, az meg szerintem egy definíciónak a szerelem mellé tökéletesen megfelelne. Erre nem nagyon van szükségem jelen pillanatba.
-Jójó! Köszönöm, ennyi elég is volt, azt hiszem, teljesen megértettem.
Rázom meg egy kicsit a fejemet, aprón elkuncogva a dolgok végét. Amúgy meg ha mélyen belenézek magamba, akkor érdekelnek ezek a dolgok, de nem most. Nekivetem a falnak a hátamat, kicsit össze is fonom a karjaim és tovább figyelek Chesterre.
-Maga a tanár, de azt elhiheti nekem, hogy nem vagyok szerelmes. Esetleg puszta véletlenszerű fellángolás vagy mély elgondolkodást láthatott rajtam. Igen... biztos vagyok benne, hogy ez a megfelelő válasz a dolgokra.
Felvont szemöldökkel gondolkodom el azon, hogy mit is mondtam pontosan és hogy hogy is gondoltam. Sokszor van olyan velem, amikor nem gondolom át a mondatomat és össze vissza hablatyolok. Azért kivehető a lényeg na...
A következő kérdés nagyon meglep. Azért nem veszem rossz néven, hanem inkább kacéran elmosolyodom.
-Hát, ez egy tartalmas kérdés. Tudja, legalább egyszer az életben mindenkivel megesik az ilyen.
Beleharapok az ajkamba, miközben az arcát figyelem végig. A tekintetét keresem, a szemeit nézem, aztán mást... kicsit zavaros nekem néha, de azért sok minden kiül az arcára. Nem tudom, erre mit fog lépni, de van egy olyan érzésem, hogy ennek a beszélgetésnek még érdekes vége lehet. Az érdekesség eddig úgyis kimaradt a napomból, úgyhogy itt az ideje annak is most már.

» Iskolai színház