Katherine Greenfield

Név: Katherine Greenfield
Becenév: Kath
Kor: 17
Csoport: Színművészeti szak
Egyéni titulus: Vadóc színész
Foglalkozás: Tanulás, színjátszás

~ • ~

Jellem:
Nem vagyok se gonosz, se jó, se kedves, se mogorva... vagy talán mégis? A fene se tudja. Egyszer így, egyszer úgy, ahogy éppen amilyen kedvem van. Te mit gondolsz?
Azt hiszem, azt le tudom szögezni, hogy nem vagyok egy egyszerű eset. Igen, ez már fix. Mindig is ilyen voltam és azt hiszem, ilyen is leszek majd. A színművészetet kiskorom óta imádom, rendesen bele is tudom élni magam a dolgokba. A szüleim táncra akartak tovább küldeni, balettre, de én meg... lázadtam. Mint minden olyan dolog ellen, ami nem jön be. Utálom, ha hülyének néznek, mert nem vagyok az. Megvan a saját véleményem, és azt tuti hogy megtudja mindenki aki a közelembe férkőzik. Pasitéren is próbálkozhatsz, csak nem biztos, hogy eléred amit szeretnél.
Egészséges életmódot folytatok, leginkább vega vagyok.

Kinézet:
170 cm magas vagyok, sokan lezsiráfoznak, de hát nem tehetek ellene sajnos. Ettől függetlenül imádom a magassarkú cipőket, amik általában még legalább nyolc centit rám tesznek néha.Az eredeti hajszínem vöröses barna, viszont azt utáltam, úgyhogy mikor 14 éves voltam, átfestettem szőkére és azóta is azt hordom. Nem vagyok valami nagy darab, lábaim is, derekam is eléggé vékonyka. A szemem színe tengerkék. Szőke-kék szemű igen. A legtöbb pasi álma...
Amúgy imádom a laza öltözetet, valamint ha valami nekem megtetszik, akkor nem érdekel a többi véleménye. Maximum új stílust fogok fellendíteni majd.

~ • ~

Történelem :
17 évvel ezelőtt láttam meg a helyi kórházat. Igen ám, körülbelül szó szerint értve hiszen ami azt illeti a taxiban születtem meg. Már akkor is érdekes volt az életem. Azért persze ha már ott voltunk a kórháznál, bevittek minket és egy-két napot bent töltöttünk anyámmal, miközben rokonok tódultak befelé, hogy megnézzék a kislányt, akinek még nincs neve. A szüleim nem tudták milyen névvel dobjanak meg, de végül -nagy nehezen- a Katherine mellett döntöttek. Az Isabelt csak úgy odadobták, azt sosem használtam. Csak van és kész. Ez mellett egész normálisan telt el a következő pár évem. Már ha egyes dolgokat normálisnak lehet mondani ilyen -finoman szólva- bolond szülőknél. Anyám munkanélküli volt, mégis a nap nagy részében színét se láttuk. Apám dolgozott egyedül a családból, neki jól kereső orvosi állása van. Azért látszik rajta, hogy orvos, ő is olyan mint a többiek. A bátyámmal lógtam mindig együtt, ő két évvel idősebb tőlem. Tőle vettem át rengeteg dolgot, közöttük a mostani stílusomat is.
A szülők még csak aprócska gond volt, mikor megérkezett a nagyi, hogy vigyázzon ránk. Utáltam. Elmeséljem miért? Körülbelül két éves lehettem még járókám volt és az udvaron szaladgáltam vele oda-vissza miközben a bátyám mellettem játszadozott valamivel. A nagyi meg kiakadt, hogy csörgök a járókával meg hogy mi lesz ha elesek, ezért megfogott és kikötött egy téglarakáshoz, hogy ne bírjak elmozdulni onnan. Hát normális ez a család, kérem?
Aztán amikor kezdtem felnőni egy csomó dologra rájöttem. Például, hogy ha a nagyi akar jönni vigyázni ránk, akkor azt kell mondani, hogy "nem kell, nem kell!" mivel a bátyám mindig itt van mellettem. Aztán, jött apám... jah kiderült hogy megcsalja anyámat. Legalábbis én kaptam rajta. Nem mondtam el anyámnak, apám jól lefizetett. Minden hétvégére normálisan volt pénzem legalább. Aztán... anyám éjszakai kiruccanásainak eredménye : sztriptízbárban dolgozik. Na ez aztán még jobb.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a bátyám és én vagyunk a legnormálisabbak a családban. Körülbelül 15 éves lehettem amikor először kimentem a barátaimmal és a bátyámékkal bulizni. Amilyen személyiséggel és el züllöttséggel rendelkeztem már akkor is nem volt meglepő, hogy a rendőrségen kötöttem ki a többi barátaimmal együtt. Csak beszóltunk pár rendőrnek, ez volt a gond. Anyámék hazavittek, jól leordították a fejemet, én meg azóta nem bírom őket. Főleg, hogy azt mondták, sosem ütnek meg és megütöttek akkor. Ez az ügy óta teljesen függetlennek érzem magamat. Minden hétvégén más buli, minden hétvégén más társaság, aztán a végül már egy nagy társaság lett. A bátyám elkezdett droggal és fűvel foglalkozni, amiből a füvet én is díjaztam valamennyire és el is kezdtem rendesen... azóta is. Középiskolát járom jelenleg mellesleg, az el züllöttségemnek határa is van és okos is vagyok nem úgy mint a szüleim. Ők különösebben azóta már nem is érdekelnek, és én se őket igazából ahogy észrevettem. Tudják, hogy milyen vagyok és hogy tudok magamra vigyázni. Pénzzel meg ellátnak ha kell, de szerezni tudok máshogyan is ha nem is adnak.
Pár hónapja, kezdtem csak el járni a Marylandre. A szüleim tánc szakra akartak küldeni, de persze a kicsi lányuk fellázadt és ő kijelentette, hogy színművészetire fog igen is járni. Bár biztos hogy nagy buli lenne táncosként élni, de nem szeretnék egyelőre.